Biró Gábor ajkai fotós
Timi és Tamás kreatív fotózása Úrkúton az Őskarsztban

Timi és Tamás kreatív fotózása - I. rész

Timit és Tamást régebb óta ismerem, így az ismerkedéses szakaszt kihagytuk. Mivel nem kellett kapkodnunk, mert volt még az esküvőig vissza jó pár hét, ezért úgy döntöttünk, hogy 2 kreatív fotózásos nap is belefér az időnkbe. Első körben helyben, az úrkúti őskarsztban fotóztunk. Délután 5 körül érkeztünk a helyszínre, a fenti részt még sütötte kicsit a nap, de a lenti völgyben már a fények rendben voltak. Kezdésként Timi kutyájával – Mázlival – csináltunk pár közös képet a fenti részen, majd a fotózás többi részét a lenti völgyben végeztük. A fotózás vége fele előkerültek a füst bombák. Még egyikőnk se használt ilyet, ezért mindenkinek újdonság volt ez. Próbaként meggyújtottunk pár bombát. Azt tapasztaltuk, hogy a kisebb füstbombák kb. 10-15 másodpercig füstölögtek, míg a nagyobbák körübelül 1 percig bírták. Így a választás a nagyokra esett. Pár teszt után sikerült pár értékelhető füstös képet is fotózni 🙂 . 

+3620/ 521-3326

birogaborfoto@gmail.com

www.birogabor.com

Biró Gábor ajkai fotós

© Copyrighted 2019. Minden jog fenntartva. Biró Gábor